Az Erdei Garabonciásról
Az Erdei Garabonciás egy zöldbe-barnába öltözött varázserejű alak, aki mindenfélével megrakott hatalmas hátizsákkal, látogat el iskolákba-óvodákba, hogy ott a gyerekeknek tartson rendhagyó természetismeret órákat a környezeti nevelés jegyében.
A hátizsákban pedig- ami nem kis feltűnést szokott okozni – sok-sok a témához kapcsolódó növényi-állati „alkatrész”, termés, agancs, bőr, preparátum lapul, melyeket a foglalkozás során a gyerekek is kézbe vehetnek.
A foglalkozások célja egyrészről az, hogy a gyermekek élvezetes és érdekes módon ismerkedjenek meg környezetünk növényeivel és állataival, s közben egy átfogó képet kapjanak arról milyen összefüggéseket is rejt magában a természet láthatatlan hálózata.
A másik fontos cél a foglalkozásokkal kapcsolatban, hogy arra a gyermekekkel foglalkozó pedagógusok építkezni tudjanak, beilleszthetőek legyenek a tanítási folyamatba. A foglalkozások ismeretanyaga a a NAT-ra épül, de ki is egészíti azt érdekességekkel, szakmai ismeretekkel. Így ezek a természetismeret órák megállják a helyüket akár egy-egy téma bevezetéseként, akár összefoglalásaként.

Az ember a Garabonciás mögött
Ez a zöldbe-barnába öltözött alak, aki nem csak tartja, hanem tervezi is a foglalkozásokat egy egyéni vállalkozó, aki a Völgyi Gergely nevet viseli. Keresztnevét egész pontosan Fekete István Matula bácsija után kapta, amihez tulajdonképpen felnövőben van. Mivel ezeket a sorokat ő, vagyis én írom, ezért innentől át is váltok egyes szám első személybe.
Végzettségemet tekintve vadgazda mérnök és erdőpedagógiai szakmérnök vagyok. Előbbit a Szent István Egyetemen 2017-ben, utóbbit pedig a Soproni Egyetemen szereztem 2020-ban. Voltam olyan szerencsés helyzetben, hogy viszonylag hamar megtaláltam mivel szeretnék foglalkozni, így vált utammá a környezeti nevelés.
2018 óta Budaörsön a Csiki Pihenőkertben vezetek erdei iskolás csoportokat és nyári táborokat, elsősorban természetismereti témában. Emellett az Utazó Planetárium kötelékében is tevékenykedek, országszerte itt-ott felbukkanva, hogy a világűr titkait hozzuk közelebb a gyerekekhez.
2020-ban A Belügyminisztérium felkérésével volt szerencsém csatlakozni egy természetes vízmegtartó megoldásokkal foglalkozó LIFE-projekthez. Ebben az én feladatom egy társasjáték készítése, mely révén a gyerekek megismerhetik a villámárvizek és aszályok okozta problémákat és természetközeli megoldásokat ismerhetnek meg az okozott károk megelőzésére.

Az Erdei Garabonciás létrejötte és jövőképe
A környezeti nevelés egyik gyakori hátulütője, hogy az év egy részében kevesebb munkalehetőséget kínál, de én ezzel úgy voltam, hogy ha nincs munka, akkor majd csinálok magamnak.
Sok-sok ötletelés, kérdezősködés, tesztelés után 2019 őszén a projekt elindult, kezdetben még egyetlen egy, általános iskolásoknak szóló, az erdei életközösséget bemutató foglalkozással.
Sajnos a koronavírus hamar keresztülhúzta az én számításaimat is, de nem adtam fel.
A covid lecsengése után újra felvettem a fonalat, megalkottam a mezőről szóló iskolás és az első óvodás foglalkozásunkat.
A 2023-2024-es tanévben további három ovis foglalkozást állítottam össze és két pedagógusoknak szóló online tananyagot is készítettem a Neteducatio-nak.
Most, 2025-ben azt a célt tűztem ki, hogy megtalálom az hangomat az online térben és szemléletformálásba kezdek a közösségi médiában.
A jövőre nézve pedig a legfontosabb célom, hogy a természet szeretetére és a rendszerben történő gondolkodásra neveljem a gyerekeket, a jövőbeli még ki nem pattant foglalkozás ötleteim is ezen célokat fogják szolgálni.

Riport a Garabonciással
A videóért köszönet Szabó Áronnak (Feel Betr)

