Skip to content

Az Erdei Garabonciásról

 „Négy sarokpontot tudok kiemelni arról mi is a célom: olyan emberek nevelésében szeretnék részt venni, akik a természetet 

ismerik, 

szeretik,

és megőrzik,

miközben használják mindazt, amit ad”

 

Az Erdei Garabonciás egy zöldbe-barnába öltözött varázserejű alak, aki mindenfélével megrakott hatalmas hátizsákkal látogat el iskolákba-óvodákba, hogy ott a gyerekeknek tartson  rendhagyó természetismeret órákat a környezeti nevelés jegyében.

A hátizsákban és – ami nem kis feltűnést szokott okozni – sok-sok a témához kapcsolódó növényi-állati „alkatrész”, termés, agancs, bőr és preparátum lapul, melyeket a foglalkozás során a gyerekek is kézbe vehetnek.

A foglalkozások célja egyrészről az, hogy a gyermekek élvezetes és érdekes módon ismerkedjenek meg környezetünk növényeivel és állataival, s közben egy átfogó képet kapjanak arról milyen összefüggéseket is rejt magában a természet láthatatlan hálózata.

A másik fontos cél a foglalkozásokkal kapcsolatban, hogy arra a gyermekekkel foglalkozó pedagógusok építkezni tudjanak, beilleszthetőek legyenek a tanítási folyamatba. A foglalkozások ismeretanyaga a a NAT-ra épül, de ki is egészíti azt érdekességekkel, szakmai ismeretekkel. Így ezek a természetismeret órák megállják a helyüket akár egy-egy téma bevezetéseként, akár összefoglalásaként.

Legyél Te is Fürkész! - Családi felfedező nap az Erzsébet-ligeti színházban

Az ember a Garabonciás mögött

Ez a zöldbe-barnába öltözött alak, aki nem csak tartja, hanem tervezi is a foglalkozásokat egy egyéni vállalkozó, aki a Völgyi Gergely nevet viseli. Születésével a kiírt időponthoz képest stílusosan késett, hogy Föld napjára essen, keresztnevét pedig Fekete István Matula bácsija után kapta édesanyjától. Ennyit a sorsszerűségről és az előre kijelölt útról. Mivel ezeket a sorokat ő, vagyis én írom, ezért innentől át is váltok egyes szám első személybe.

Végzettségemet tekintve vadgazda mérnök és erdőpedagógiai szakmérnök vagyok. Előbbit a  Szent István Egyetemen 2017-ben, utóbbit pedig a Soproni Egyetemen szereztem 2020-ban. Voltam olyan szerencsés helyzetben, hogy viszonylag hamar megtaláltam mivel szeretnék foglalkozni, így vált utammá a környezeti nevelés.

2018 óta Budaörsön a Csiki Pihenőkertben vezetek erdei iskolás csoportokat és nyári táborokat, elsősorban természetismereti témában. Emellett az Utazó Planetárium kötelékében is tevékenykedek, országszerte itt-ott felbukkanva, hogy a világűr titkait hozzuk közelebb a gyerekekhez.

2020-ban A Belügyminisztérium felkérésével volt szerencsém csatlakozni egy természetes vízmegtartó megoldásokkal foglalkozó LIFE-projekthez. Ebben az én feladatom egy társasjáték készítése volt, mely révén a gyerekek megismerhetik a villámárvizek és aszályok okozta problémákat és természetközeli megoldásokról hallhatnak, melyek célja az okozott károk megelőzése.

 

 
 
Kísérletező tábor a Csiki Pihenőkertben

Az Erdei Garabonciás létrejötte és jövőképe

A környezeti nevelés egyik gyakori hátulütője, hogy az év egy részében kevesebb munkalehetőséget kínál, de én ezzel úgy voltam, hogy ha nincs munka, akkor majd csinálok magamnak.

Sok-sok ötletelés, kérdezősködés, tesztelés után 2019 őszén a projekt elindult, kezdetben még egyetlen egy, általános iskolásoknak szóló, az erdei életközösséget bemutató foglalkozással.

Sajnos a koronavírus hamar keresztülhúzta az én számításaimat is, de nem adtam fel.

A covid lecsengése után újra felvettem a  fonalat,  megalkottam a mezőről szóló iskolás és az első óvodás foglalkozásunkat.

A 2023-2024-es tanévben további három ovis foglalkozást állítottam össze és két pedagógusoknak szóló online tananyagot is készítettem a Neteducatio-nak.

2025-ben azt a célt tűztem ki, hogy megtalálom az hangomat az online térben és szemléletformálásba kezdek a közösségi médiában. Ez a terv akkor füstbe ment, a tartalomgyártást kényszeresnek éreztem, plusz abban az évben a naptáram különösebb erőfeszítés nélkül telt meg, elkényelmesedtem. Fontos emlékem, hogy ebbenaz évben tartottam először előadást szakkolégiumi keretek között egyetemistáknak.

2026 telére elkészült az iskolai kertes foglalkozásom eszközkészlete, valamint egy óvodásoknak szóló madaras foglalkozással is gyarapodott a kínálatom.

Jelenleg a céljaim között szerepel, hogy tegyek egy kísérletet arra, tudok-e rendszeresen hasznos online tartalmat készíteni pedagógusok számára, illetve 2027 tavaszára szeretnék elérhetővé tenni egy kerti rovaros óvodás foglalkozást. Így 6 darab foglalkozásom lesz óvodáknak, 2 őszi, 2 téli, 2 tavaszi témában. 


Záró gondolat: a bemutatkozás kezdőbekezdése igencsak régi, akkor még a felszerelésem befért egy hátizsákba. Mostanra akkora szertáram lett, hogy lassan külön tárolóhelyiségre és nagyobb autóra kell beruháznom..

Az eszközök egy részével

Riport a Garabonciással
A videóért köszönet Szabó Áronnak (Feel Betr)

Legyél Te is Fürkész! - Családi felfedező nap az Erzsébet-ligeti színházban
Kísérletező tábor a Csiki Pihenőkertben